Maszkatban - az Arab félszigeten elsőként – megnyitotta kapuit az operaház. Óriási vívmány ez egy olyan ország részéről, ahol 40 évvel ezelőtt vezetékes víz, és áram sem nagyon volt. Most meg egy modern nagyváros díszeként ékeskedik ez a remekbeszabott építészeti alkotás. Ez Omán kulturális élete felvirágoztatásának nagy letéteményese. Ugyanis írd és mondd, itt eddig csak mozi volt, se színház, se bábszínház, se cirkusz, se egyebek. Van a városban egy szabadtéri amfiteátrum koncerteknek, meg előadótermek. De állandó társulattal, évadnyi műsorral rendelkező intézmény egy se. Ezért is olyan nagy vívmány, és nemzeti kincs az operaház. Na meg a nemzet büszkesége.
Eme kincs meghódítására - azaz egy előadás közös megnézésére - kitartó, állhatatos igyekezet eredményeképp került sor. Kezdődött egy feltérképezőnek ígérkező látogatással Anyukámmal és az éppen betegeskedő Misivel március elején. Ezt a látogatást igencsak jól ütemeztük, mert azon a napon kezdték el az áprilisi programra a jegyek árusítását. Na de nem ám úgy, hogy odamegy bárki, aztán csak úgy spontán veszegeti a jegyeket szépen sorba! Ez a nap csak a csomagban (legalább 3 előadásra), és a csoportosan (egy előadásra legalább 10 jegy megvásárlása) jegyet vásárlóknak volt fenntartva. Egyenfejkendős, dishdashás (ománi hálóingszerű férfiviselet) operaőrök fogadták a kedves érdeklődőt, névjegykártyára hasonlító sorszámot adtak át a jövő havi műsorral együtt. Egyszer kivártuk a sorunkat, míg a fenti információra szert tettünk. Ezután kezdődött az ádáz telefonálás, hogy rámehessünk a csoportos kedvezményre, és ezáltal megnyíljon az áhított jegyvásárlás lehetősége. A 10 jegyre hamar összejött az igénylők sora, jöhetett az újabb sorszámkérés, sorbanülés. Az őrök kedvesen érdeklődtek a sorszámunk iránt, udvariasan tájékoztattak, ki után kerülünk sorra. A kikészített pohár vizekkel hűsíthettük magunkat. Megtisztelve éreztük magunkat, hogy itt várakozhatunk, eme csodás létesítmény előcsarnokában. Közben összetalálkoztunk egy sulis anyukával, aki marokszám vásárolta jegyeket. Ő már bennfentesen mozgolódott itt, így arról is világos tapasztalatai voltak, a gyermekek beengedése hogy történik. Ugyanis hivatalosan 6 éves kor alatt tilos a bemenet. Még a matiné előadásra sem. Az anyukának épp előző este volt egy negatív élménye, mikor is a nem éppen hatéves, de affelé erősen közelítő kisfiát nem engedték be érvényes jegyével egy előadásra, habár ezt előtte már több ízben megtették. Úgyhogy inkább lebeszélt bennünket a Misinek való jegyvásárlásról. Majd májusban, ha barnul, nő kicsit, ha túl vagyunk az első élményen. Tehát az összes igyekezetünk odáig juttatott csak minket, hogy a család számára kettő jegyet tudtunk megvenni a Hamupipőke matiné előadására egy hónap múlvára. Azért ez is elég szép.
Otthon a honlapra kattintva kiderült, ami többszöri előzetes nézegetésre addig még nem, hogy másnap nyílt nap lesz az operaházban, azaz kis program, zenélés, beengedés a belsőbb termekbe. Mivel Anya érkezésekor még eléggé készületlenek voltunk, és a gyerekek felváltva betegeskedtek az ittléte alatt, nem jutottunk a számára történő jegyvásárlásig, de annak lehetősége igencsak felvillanyozott, hogy legalább bejárhatja a helyet. Építész révén ez számára különösen izgalmas élménynek is ígérkezett. Másnap reggel – bár a honlap szerint elővételben minden jegy elkelt (nem ám úgy számolatlanul szíre-szóra szórjuk ki ilyenkor sem a jegyeket!), egy életem, egy halálom alapon teljes elszántsággal odamentünk a kapunyitás körül. Eljátszva az ártatlan tájékozatlan, aztán a letérdelős, „Anyukám holnap hazautazik, csak őt engedjék be, kérem” szituációs játékokat, Anyát a négy szép szemünkért beengedték azok a csupa szív, csupa kedvesség őrök. Én meg leültem a nyitva tartó kasszákhoz kitett székek egyikére, és ha már itt ültem, kértem újra sorszámot is, már olyan megszokottá kezdett válni ez a kis rutin. Sorra kerültem, érdeklődgettem, mire a hölgy kivágta, hogy épp most hoztak vissza két jegyet a mai programra. Nosza, ide vele. Így nagy büszkén, a multipass-érzést keltő jegyemet lobogtatva, az elképedt őrök tekintetének kereszttüzében diadalmasan bevonultam a ház halljába! Ott ment a zenélés, sétálgatás, na de mikor láthatjuk a nézőteret? Toalettre menést álcázva egyszer meg is próbáltuk áttörni magunkat a bűbáj őrök védőfalán. Egy bennfentest követve be is szemtelenkedtünk egy óvatlanul nyitva felejtett ajtón, és Anya bedughatta végre az orrát a nézőtérre. Akkor még nem sejtettük, hogy mindezt hivatalos formában is megtehetjük. Mert kisvártatva megkezdődött a hivatalos, idegenvezetős bejárási program. A „tömegben” a feszültség egyenesen tapintható volt. Olyan, mint a versenylovak karámjában, vagy a rohamra induló katonák táborhelyén. A munkatársak is érezték ezt, össze kellett szedni minden lelki erejüket, hogy kordában tudják tartani a felhevült tömeget. Na de végül bejutottunk, és valóban káprázatos a hely. Mindenből árad a letisztult, de önmagát büszkén vállaló arab díszítő és formavilág. Őfelsége nagy híve a tündöklő kristálycsillároknak, ide is jutott belőlük pár mívesen nem hivalkodó darab.
A nézőtér tágas, az ülések kényelme inkább hajaz egy multiplexben találhatóra. A színpad méretének állíthatósága és a széksorok kivehetősége mellett különlegesség még a színpad végében elrejtett orgona, a ki-be tologatható páholyok, az akusztika beállítására szolgáló állítható plafon-panelek. Szóval szép.
A küldetés harmadik fordulója április 5-hez közeledve kezdődött, amikor a ház májusi (utóbb kiderült, nem létező) programja után érdeklődve ’by-the-way’ megemlítették, hogy vannak még szabad helyek az ominózus kis előadásunkra. Újabb mély levegő vétele után minden elszántságomat összeszedve csak vettem két jegyet Misinek és Zsoltinak is. Ha májusban nincs előadás, az évadban ez az utolsó esély, hogy előadásra bejussanak.
A nagy nap elérkezett, izgatottan igyekeztünk az Operaházba, ahol aztán láttuk, hogy nemcsak a magukat 6 évesnek valló ötévesek, de még a nyilvánvalóan és szemmel láthatóan 4 év alattiak is lazán sétálnak befele a kultúra ománi szentélyébe. Így a barátnőm is behozhatta kislányát, sikeresen megvívta többfordulós harcát a három éves Dórika bejuttatásáért. Az előadást a Kijevi Állami Operaház prezentálta. Én imádom a balettet, tulajdonképp, mindent, ami tánc. Lacus ült mellettem. Neki szüksége volt egy kis kitartásra a három felvonás alatti figyelemre, de azért túlélte, átélte. Majd nyáron mehet magyar cirkuszba.
Le a kalappal elotted, kesz amazonkent kuzdottel a jegyekert;)
VálaszTörlés