Pumpkin Moon

I wish I could prove with a photo that we had pumpkin coloured Moon today evening. Maybe next time.For this I need to get in closer aquintance with my lovely genious EOS 550D and get a good teleobjective for her. Let's say one year will be enough for both.

This day of the year wherever there is one cell of Anglo-American culture represented kids dress up into mascarade (yes, how to put it in my culture? we dress up at mascarade time) costumes and go from house to house asking for treats, namely candies. Since the kids attend an American school this tradition becomes their own. Especially Misi plans what to wear on Halloween weeks ahead and they are both very excited about the Halloween to come. But where to trick or treat here? Outside our gates we do not know our neighborhood at all. We live in a small compound comprised of 20 houses and nowadays the tenants are coming and going very rapidly. Thankfully there are five steady families with boys similar age to Misi our rover type, so if he feels a bit bored at home he goes and finds a partner and another house to play in. We have  a fiendly Danish family as neighbors and I proposed the mom to have a trick or treat within the premises. She told though that in the only district-sized yet attainable estate complex, called The Wave they ususally have trick or treating and so far the tenants did not mind having outsider candy hunters. This place is one of the very-very rear expanded dwelling quarters of Muscat where you have that familiar suburbs feeling. You can walk on the sidewalk, have playgrounds and public areas, like parks and beaches. For various reasons we ended up at 4:30 in a car with two moms, a Muscateer, a pirate, Darth Weder, an Indian ( errr... Native American) and a dragon heading to the scene. There we joined up with a couple of Hungarian and plenty of other families and first in a big bunch then in smaller groups we went through the majority of the houses. The kids got more and more into going after the pray, so they had big fun . At the end they sponateously sat down on a bench and picked their favorites for tasting (right before dinner, but what to do, its Halloween).
Misi asked it once how people know they should wait the trick or treaters exactly on that day. Yes, again tradition.

So we are into Halloween, but to tell honest I was not willing to pay 20 USD for a Halloween pumpkin to carve and have it last for one or two days, and did not even buy or make any decoration of such kind. Beacuse I do not feel it mine. Around that time I miss those trips back to my hometown and the Moms' and Dads' hometown and visit the adorned cemeteries, take buches of flowers, light candles, meet people you met long ago and remember. The smell of the crisantenum, the misty air, wearing coats and scarves and keep silence for a moment.

Tomorrow I will light some candles at home. And I put those nice memories in a box to happily brush the dust off them when there will come the next time I am back in Hungary around late Autumn time to pursue my/our tradition.

Camping Experiment - Completed

Dedicated for the F-G family

Oman provides wonderful destinations for off-road travelers. Untouched beaches, mountains, wadis and desert drives. It is a vast country with beautiful landscape. Getting off the beaten track for a while in all sense did appeal me for a while.

My conception was that it provides a special feeling of freedom and an opportunity to getting out of comfort zone, hence always bringing some new revelation in ourselves, unexpected experiences and fun after all. Eid el Adha and the fresh friendship with a camper family brought camping on a secluded beach for at least 3 nights to arm’s distance for us. I had a week to get prepared for something unknown. Purchasing basic equipment , buying and preparing food was far enough of a challenge for me for the 7 days I had between the decision and the set-off. It happened maybe only once twice when the thought came to mind whether I know exactly what I was doing: 8-hours’ drive with two kids on the backseat, no water, no electricity, we eat and drink what we bring, sand and burning sun in excess quantity, etc.I took up the approach of participating in an experiment and put all those worries aside.

By the morning of our departure I got ready. Thanks to F-G Daddy and Son the heaps of stuff could be swallowed by the trunk of my lovely and faithful X-Trail.

The drive was eventually great fun for me. It was a lesson about following. Following means you trust your leader, find out his intentions, filter it through yourself and react onto it. Harmony develops greater if the reaction time approaches zero. In this leading and following game I had the instrument, my car around me. The car got part of me and I became part of the car. On our way we went through only one town, they had their weekly market. Lots of mattresses, pillows, duvets and clothes. Otherwise we passed by some smaller villages. The landscape showed some variety. We had to be careful with the wild camels grazing close to the road. On the last resorted place we had a hearty Indian feast by the patrol station.

We arrived to our beach before sunset, so the tents were standing before darkness came up on us. The Moon was in ascendance, so it provided us cozy night light.

Location: Three-Palm Lagoon. The sweet water lagoon boasts  of various bird species. The long beach is untouched, though Gonu still has its trace dispersed all over the place. A sank close to that coastline and its cargo content is still scattering about all over.

Sea: The sea gets part of life. Its waving sound gets your silence. It is your kitchen sink, your bathroom, your view, your fun. On two mornings we were even blessed by the company of a group of dolphins and the sight of many fish, but no catch eventually.

Sand: When you first step out of your car, you get all sandy. As you continue with errands, you’ll have sand in your tent, on your mattresses, in your sleeping bag, all over your body. And there is nothing you can do about it. You are surrounded with it. Being sandy and having sand all over you and your place, that’s an evidence you accept.

Sun: It was great to adjust our daily rhythm to the walk of the sun on the sky. We just looked at the sky and could tell the time and what we do. It was funny to see how much of an influence the sun had on our activities and activeness. Sunrise gives a fresh start for the day. It is still cool and bleak. You can hardly believe that within two hours all this will feel burning hot. Then you feel the warmth of the sun, for having a nice breakfast and a swim and get active. Then the heat contains you in the shelter of the shade. You have 3-4 hours of rest and static activity. With the kids we played board games, did some art work and of course some eating and drinking.

Afternoon is for beach time. And when the sun sets to decadence that’s the most activating part of the day. You are able to move about and do some physical work, and get prepared for dinner and the night.

After sunset you have the fire. It is a heartwarming feeling to sit around it feel the cosines of being together.

Food and drink: That is a field you might keep the comfort of home in your life. You have the hunger for fresh juicy fruits and vegetable, e.g. melon, orange and salads. In the evening grilled meats and vegetables. And also hot drinks  tea and coffee. These all serve your well-being and they are all the treats you need for feeling good all the time. Canned and dehydrated food is for survival, but it will not give the pleasing you might desire. 

Equipment: What you take to the beach will be exposed to the ruining effect of sun, sand and salty water. So take only a few clothing, all-body covering shirt, saris and hats are essential. Kitchenware is stainless steel. Kid’s toys, games and art material was very useful. Boogie board for wave splashing is also good to have.

Attitude: Acceptance. Here you are destined to circumstances that have a great influence on your activeness and set boundaries onto your space and freedom. The sun tells you when to be active, when to rest, when to get together, when to set apart, what to do. It provides a comfortable rhythm for your day. Just living for the minute, for the day. Enjoying what you have and what you get. Release many preconceptions and civilized attitudes about cleanliness, sanity and orderliness. Let everything run through you but do not let any of them touch you too much. This state is all transitory, so why not enjoy it as it is. You will not live all your life like this, so why not letting it happen in way it does come up to you.

We have the first decisive and very much positive experience behind us. We are not at all ready to go camping on our own, but hopefully we will have some more opportunity to gain practice in it.

Get dressed for the summer cold!

When you arrive from the vacation in Hungary, you keep on hagning on to the habit of dressing up for the outside weather conditions, but you finally accept that fact that here you need to do it the other way around: dress up for the inside. 

45 degrees outside, 20 degrees inside. With a continental dressing style it is almost impossible to adapt to 40 or even 45 degrees. The only way of adaptation is that you do not spend time at that heat. Nowadays in Muscat it is not advised to spend much time outside during daytime. You rush out from your house into your car you cool down at maximum speed and lowest temperature. At arrival you do the same: rush in to the cool building as fast as you can. Or else you feel like fainting.

Thanks to the eventual temparature fluctuation and an international virus summit at TAISM I am struggling with a stubborn flu for more than one week now. Of course I am inpatient, which means that when I feel a bit better I try to consider things can be set back to normal and I forget about health issues. But my body does not tolerate this impatience and tells: “give time to yourself! Accept your state and live with it. Otherwise, my darling, you may want to go back to the start line and get a soar throat, running nose and low mood again. “

This flu also brought my temprerature sensory system upside down so I try to respect my sickness and feeling cold all the time. So I switched to dress for inside. I started to wear long trousers or leggings, sometimes even socks, long sleeves and I also put on a sweater and tie a scarf around my neck. 

So the rule stands here too:  Do not act according to your anticipations but according to reality!

Egy kis heti friss

Szeptember 3-án újra egyesült a család, ezúttal Ománban.
Tehát megjöttünk, hazaértünk. Jó itthon, mozogni, ismerősökkel barátokkal a szálat felvenni, tenni-venni. Egyre inkább sajátomnak érzem ezt a nemzetközi, multikulti, de azért mégiscsak egy kiszámítható expat vezérvonal mentén szerveződő közeget.

 Lacus megkezdte a harmadik osztályt, egyre önállósítják őket, ő pedig a maga szép komótos tempójában, minden berzenkedés nélkül önállósodik. Csak legyen az embernek elég türelme ahhoz, hogy minden munkafázisát kivárja, ill. legyen elég éber ahhoz, hogy tizedjére is emlékeztesse önállókámat az elvégzetlen teendőre. Imád olvasni, sokszor mint egy kis díszpárna, belesimul a kanapéba, és elmerül egy könyvbe. Akkor egy-két óráig még meg se nagyon moccan.

Misi KG-s lett, ami itt azt jelenti, hogy iskola előkészítő, vagy első osztály szordínóban. Minden presszió nélkül, csak az élvezet kedvéért tanuljuk a betűket írogatni, könyveket olvasgatunk, számolgatunk, meg ehhez hasonlók. Öntudatosan persze már kijelentette, hogy ő minden könyvet el tud olvasni. Naná, ha van benne kép és lapozható, KG szinten valóban mindent el tud. Már szaktanár tartja a testnevelést, a rajzot és az éneket. A kantinba még nincs bejárás, és csak tesióra napján kell egyenruhát viselni.

Nagy a hőség, légkondizunk folyamatosan, és a 40 és a 20 fok között ugrálunk ki-be. Ez persze vagy hőgutát vagy torokfájást, vagy mindkettőt egyszerre tud okozni. Misinek fáj a feje és a torka egyszerre, Lacusnak csak a torka. Na nem nagyon, semmi gond, de azért panaszkodik. És Blaha Lujza jeles követőjeként kibágyadtkodott magának egy szabadnapot. Egye fene, ez még csak félnapos nap volt.

Mert most jön az, ami január óta nem volt suliidőben. Figyelem! Szenzáció! Jövő héttől végig, végestelen végig Lacusnak és Misinek is fél négyig tart az iskola!! Ez már-már egy teljes részmunkaidő! Úgyhogy keresek. Állást. Munkát. Egy olyan helyet, ahova napi rendszerességgel bejárok, egy nagyobb embercsoport, szervezet, intézmény előmenetelét személyes képességeimmel és tehetségemmel elősegítem. Az energiakör lezárásaként pedig mindezt pénzzel honorálják. Még semmi nem biztos, de jövöget pár lehetőség.

Addig is lefoglalnak a tavasszal beindított tevékenységek, mint az iskolai bál szervezése (200 darab Nespresso kapszulából készült szalvétagyűrű a beugró feladat, mellesleg fenemód élvezem gyártani őket) és a magyar ovis-sulis foglalkozások beindítása.  Na, meg a szülői munkakör iskolai és itthoni feladatai. Napról napra rázódom egyre jobban az időre működés drilljébe, és a mindenre kiható figyelem, és összeszedettség állapotába. (Iskolai feladatkör: 6 napos suliciklus melyik napján kinek van tesiórája, ebédjegy és ebéd/tízórai menedzsment, szakköri jelentkezés, szakkörös hetirend követése szakkörös gyerek későbbi összeszedése végett, karatéra járatás egyenruhástól, kulacsostól, játszódélutánok, könyvtári kölcsönzés, kölcsönzési limitek és határidők, pontosság, tájékoztatókra járás, házimappa ellenőrzése, bemutatkozó tabló készítésének koordinálása és elősegítése, könyvgyűjtő doboz előtalálása, és még ami jön rendszeresen, szervezetten, módszeresen. Mint amikor egy hangyaboly megeszik egy elefántot)

Holnap újra hétvége. Meglátjuk, betegkéink mennyire lesznek elemükben ahhoz, hogy pénteken egy kis tengerparti strandolást beiktassunk. Szerintem megfelelő mértékben.

Kétlaki örömök

A kétlaki élet valóban olyan, mintha kettő életünk lenne. Két lakásunk, két tevékenységi körünk, két baráti társaságunk, a rokonokkal együtt vagyunk itt és néha ott is. Ennek a két-életes képletnek az a legnagyobb előnye, hogy megőrizzük örömeink meglátására szemünk frissességét. Meglátjuk mindazt a szépséget a két létben, amibe szemünk belefásulhatna, ha mindig azt látná. Másrészt segít az értékek sorrendjét helyesen felállítani. Segít rájönni, hogy a tárgyi környezet egy körülmény, ami jön is, megy is. És mivel a két életnek mindig előre látható vége van, hát nagyon megbecsüljük a napokat itt is, ott is. Az „amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra” mondás jegyében telnek napjaink. Sajnos több nap, mint kolbász, azaz valami mindig kimarad, de soha nem az számít. Hanem az, hogy mi fért bele egy napba. Fért-e bele elég érték, elég szeretet, elég szépség. A többi pedig meglesz. Ahol sok kiküldetésben élő lakik egy helyen, az érkezések és távozások az élet természetes velejárójává válnak. Itt vagyunk, most jó együtt, aztán… Aztán majd máshol lesz jó nekünk, de már nem együtt. Hát ez az élet. Jövünk, találkozunk, adunk-kapunk, megyünk, és közben fejlődünk, gazdagodunk. Csak ez itt sűrítettebb formában tapasztalható meg. Igen, az élet napjainak egyedi megismételhetetlensége, az, hogy valóban minden nap ajándék, és Te döntöd el, mit kezdesz vele. Örülsz-e neki, vagy szóra sem méltatva hagyod, hogy elmúljon feletted. Mert mi megtapasztaljuk a végességet. Megtapasztaljuk a hiányt, megtapasztaljuk saját magunkat. Hogy mire vágyunk, mi hiányzik leginkább. Aztán jó a magára hagyatottság is, amely szabadság is egyben. Hogy megérkezel egy vadidegen országba, és tessék, lehet kitölteni az időt. Persze, ott a létfenntartás, a párod, a család, a gyerekek. De ez még mind nem töltötte ki az életet, a napokat. Se suli, se munka, se ismeretség, semmi kötelezettség. De a lélek, az igyekezet mégis ott lüktet benned, hogy menni, tenni, kapcsolódni kell. Mert az ember ezt akarja, erre született. És minél régebb óta csinálod ezt, annál tapasztaltabbá válsz már abban, mit, merre és hogyan tudsz, szeretnél csinálni. És valóban, minél határozottabb az ember belső képe, elképzelése, annál célirányosabban fognak szembe jönni vele a neki szánt lehetőségek, a számára szimpatikus emberek. Már csak meg kell ragadni őket, és különlegességünket megosztani velük, beleadni saját magunkat. Ahány országba költözöl, annyiszor kezdesz új életet. Se skatulya, se berögzült szokások, se szokásból fenntartott kapcsolatok. Csak magad, önmagad vagy. Beleteheted saját magad. Mert mint egy újabb mondás mondja „az ember nem lehet próféta a saját hazájában”. Azért nem, mert megismerték valamilyennek, és az istennek nem akarják meglátni, hogy a megismerés óta az az ember folyamatosan változott, és már egy egészen másvalaki. Nincs szemük rá. Egy új helyen nincs múltad, annak ismernek meg, aki valóban vagy, nem annak, aki voltál, és akihez már semmi közöd. Tehát önmagunk (remélhetőleg csak pozitív irányú) megváltoztatásának is teret adó lehetőség egy új lakóhely, hát még egy új ország. A kiküldetéses országváltásnak azért az nagy előnye, hogy persze másik ország, na de a közösség, amelyben mozgunk, nagyon is hasonlít egymáshoz. Expat közösség. Többnemzetiségűek, világ nomádjai. Több kultúrájú, mégis valamiféle egyezményesített szokásrendszerű népség. Kedvesek, nyitottak, elfogadóak. És megismered az amerikait, a nyugat-európait, a britet, a kelet-európaival összekacsintasz, az ázsiaira pedig rácsodálkozol. A soknemzetiségűre meg plána. Amikor fél órába telik elmesélni, a gyerekek milyen háttérrel is rendelkeznenk. Mert pl. német apjuk, görög anyjuk van, aki Szocsiban nőtt fel. A gyerekek éltek már Görögországban, Indiában és Ománban. És négynyelvűek: beszélnek németül, görögül, oroszul és angolul. Vagy amikor valaki azt mondja: -„apám ománi”. Azaz a lánya már nem az, mert az anyja spanyol, és mert életében összesen 10 évet töltött Ománban. Ő már világpolgár, mert annak született, nemzetközi életbe nőtt bele. Persze, a külföldiek így összehordva innen-onnan kicsit felszínesek is, de ez van. Igazi barátságot kötni egy újabb nagy kihívás ebben a környezetben, de sikerülhet. Nem mindig ugyan, de van rá esély. Különösen, ha tudod, kit keresel. Vissza a különlegességre, különlegességünk megosztására. Mi magyarok, bárhová menjünk, maga vagyunk a két lábon járó kuriózum. A nyelvünk, a konyhánk, a szokásaink, a gazdag lelkiségünk, a mély és széles ismereteink, kitartásunk, szerénységünk, munkabírásunk. Ez egytől egyig különleges érték. Nem elrejteni, megmutatni. Ma Lacus osztályának búcsúbulijára pogácsát vittem. Zabálták. Kezdem küldetésemnek tekinteni a pogácsa népszerűsítését. Éljen a porból készült chocolate chips cookie! És éljen a pogácsa! A sógornőmtől kapott recept szerint túró kell hozzá. Az itt nem kapható. De ha van tej, túró is kerül.

Mi az egzotikum?

Forrás: Bogart-pictures Mi az egzotikum? Szokatlan, különös, megszokottól feltűnően eltérő valamiféle dolog. Mint minden fogalom, ez is igen relatív. Az, hogy éppen mi illik bele a meghatározásba, korról korra, helyről helyre változik. Innen nézvést nekem most ez a kép sűrít magába minden egzotikumot, mely lehetne egy Európa-sűrítmény is. Nem Magyarország, Európa. A világ színes forgatagában az európai országok képviselői között sokkal több az egyezőség, mint a különbség. Természetesen onnan nézve már újra csak a különbségtételek kezdenek majd felerősödni. Mi is olyan egzotikus ezen a képen? Itt van mindjárt a négy évszak, és az annak köszönhető dús lombkoronájú fák, a zöld gyep, a bokrok, virágok. Lehet üldögélni a füvön, a fa árnyat adó koronáját élvezni, beszippantani üde illatukat, különösen eső után. Az eső, az is egy egzotikum. Minden csapadék: a köd is, a hó is, a savas eső is. Egyáltalán, hogy van időjárás. Hol napos, hol borongósan felhős. Néha szeles, olykor csendes, vagy egyenesen viharos. Mennyi szín, hangulat, érzés tapad ezekhez az időjárásokhoz. A kellemes, kicsit hűvöskés estékről nem is beszélve. Meg arról, hogy bármikor kint lehet lenni a szabadban, az év bármely napjáról is legyen szó, mert az időjárás megengedi. Itt a képen szép, szélcsendes, langyos az idő, marasztalja az embert sokáig. Maga a tér is egzotikum, mely összefogja az ide összefutó utcákat, amelyek járdáin sétálni lehet. A belvárosban gyalogszerrel lejárható távolságok vannak, eltelhet úgy egy nap, hogy nem kell autóba ülni. És az „elmegyek a …” kezdetű mondat nem feltétlenül jelenti azt, hogy a légkondizott ház előtt beszállok az autóba, a célnál, és csakis a célnál, az ajtótól lehetőleg 50 méteren belüli távolságra pedig kiszállok, majd sietve bemegyek egy full légkondis helyiségbe a légkondizott autómból. Ha gyalogolhat az ember, útközben beugorhat ide is, oda is, menet közben mellesleg elintézhet ezt-azt.Már ha vannak járdák, és a járda mentén házak, és a házak aljában pedig bolthelyiségek. Itt vannak az egytől egyig építészeti műremeknek beillő épületek. Bármelyikre nézzek is, hosszan el lehet gyönyörködni emberi léptékűségükben, szabályos szerkesztettségükben, a beépített nemes anyagaikban. Mindabban a gondban, tudásban, szakértelemben, kreatív alkotó fantáziában, precízségben, ami egy-egy ilyen alkotásban megnyilvánul. Mennyi kiművelt emberfő összmunkája hozta ezt létre! És ebből Európában milliószámra bővelkedhetünk. Nem is beszélve Budapestről és a többi szép magyar városról és faluról. A kényelmes tér, ami befogad, magába fogad annyi embert, hogy az kellemes legyen, és békét teremt közöttük, körülöleli őket. Hangulatot ad egy-egy érdekes eszmecseréhez, őszinte beszélgetéshez. Itt mindenki egy nyelvet beszél, egy nyelven Ugyanazon kulturális bázisról indítanak, legyen bármi is a téma. Mikrokultúránkban mindenki ismer mindenkit, legyen bármilyen speciális az ízlésünk, bármilyen különleges a tevékenységünk, mégis könnyen szót értünk egymással, mert a fogalmak ugyanazt a definíciót takarják számunkra. Egy este alatt akár nem is egy egész ezresért részünk lehet valami szépben, a maga nemes egyszerűségével. Egy szimpla hétköznap este is telhet hangulatosan, kellemesen, mert ott a tér, az emberek, a házak. Nem kell megteremtenünk magunknak a miliőt, nem kell erőn felül beleadnunk magunkat, hogy létrejöjjön, mert már megvan. Csak magunkat kell odavinnünk, és kész. A maga könnyű egyszerűségében. És mindenkinek lehet más a szakmája, az érdeklődési köre, melyet megfelelő mélységgel és alapossággal sajátított el, és gyakorol nap mint nap. Az alkotó munka fáradtsága. Az is egzotikum. Hogy az emberek dolgoznak, szinte egytől egyig. Maguk végzik el a teendőiket. És mindenki a saját anyanyelvén beszél, ez is egy egzotikum. Kellő választékossággal, sok szép hasonlattal, metaforával színezve. Mert a magyar már csak ilyen, önkéntelenül is képekben beszéltet bennünket. Nem kell keresni a szavakat, nem a szókincs határozza meg a beszélgetés mélységét és menetét. Ettől a szép nyelvünktől lelki gazdagságunk is nagy. Az is nagy egzotikum, hogy mindez, amit látunk e képen, a magyarok saját erejéből teremtődött meg, a saját szaktudásukból, erőforrásaikból. Minden sarokkő, flaszterdarab a miénk. És évszázadok emléke, korszakok történelme rakódott rájuk. Egy kő-történelemkönyvben sétálgathatnak az ott élők minden nap. Egy sarok, egy kerület, egy épület történetek mesélője. Az európai Magyarország egy egzotikus hely. Telis tele olyan értékkel, szépséggel, amiről mások nem is tudnak, hogy létezik a világnak egy olyan szeglete, ahol ennyi kincs és érték van felhalmozva egy helyen. Az emberek szokásai is egzotikusak. Szeretnek egymással hosszan és mélyen beszélgetni. Nem nagyzolni, hanem megérteni egymást. Tudják, ismerik, mi az a mélység, ameddig bárkivel el lehet menni. Nem lépnek egymás tyúkszemére, nyitogatnak titkos, lezárt ajtókat közben, de nem is maradnak a felszín unalmas kapargatásánál. Egyértelmű, ki honnan jött, és hol tart. Az identitás kérdése nem merül fel emberenként más és más módokon. Nincs szükség azt magyarázni, kik is vagyunk. Nem mellesleg ott van a megjelenésük és öltözködésük. Mindannyiuk - az időjáráshoz alkalmazkodva - saját, egyéni ízlésének megfelelően van felöltözködve. Stílusukat, jellemüket, hangulatukat megjelenítik megjelenésükön. Ez aztán olyan bőséges, újra és újra megújuló látványt biztosít, amivel napokig alig lehet betelni. Persze tudom, Távolság és az Idő a világ leghíresebb kozmetikusai, megszépítenek mindent és mindenkit. De bennem itt és most ez a kép ilyen szép élményeket, érzéseket váltott ki. Szóval a nyáron én erre a Magyarország nevű egzotikus helyre vágyom.

Operaházi küldetés: teljesítve

Már megint csak beigazolódott: Az a szabály, hogy nincs szabály.

Maszkatban - az Arab félszigeten elsőként – megnyitotta kapuit az operaház. Óriási vívmány ez egy olyan ország részéről, ahol 40 évvel ezelőtt vezetékes víz, és áram sem nagyon volt. Most meg egy modern nagyváros díszeként ékeskedik ez a remekbeszabott építészeti alkotás. Ez Omán kulturális élete felvirágoztatásának nagy letéteményese. Ugyanis írd és mondd, itt eddig csak mozi volt, se színház, se bábszínház, se cirkusz, se egyebek. Van a városban egy szabadtéri amfiteátrum koncerteknek, meg előadótermek. De állandó társulattal, évadnyi műsorral rendelkező intézmény egy se. Ezért is olyan nagy vívmány, és nemzeti kincs az operaház. Na meg a nemzet büszkesége.





Eme kincs meghódítására - azaz egy előadás közös megnézésére - kitartó, állhatatos igyekezet eredményeképp került sor. Kezdődött egy feltérképezőnek ígérkező látogatással Anyukámmal és az éppen betegeskedő Misivel március elején. Ezt a látogatást igencsak jól ütemeztük, mert azon a napon kezdték el az áprilisi programra a jegyek árusítását. Na de nem ám úgy, hogy odamegy bárki, aztán csak úgy spontán veszegeti a jegyeket szépen sorba! Ez a nap csak a csomagban (legalább 3 előadásra), és a csoportosan (egy előadásra legalább 10 jegy megvásárlása) jegyet vásárlóknak volt fenntartva. Egyenfejkendős, dishdashás (ománi hálóingszerű férfiviselet) operaőrök fogadták a kedves érdeklődőt, névjegykártyára hasonlító sorszámot adtak át a jövő havi műsorral együtt. Egyszer kivártuk a sorunkat, míg a fenti információra szert tettünk. Ezután kezdődött az ádáz telefonálás, hogy rámehessünk a csoportos kedvezményre, és ezáltal megnyíljon az áhított jegyvásárlás lehetősége. A 10 jegyre hamar összejött az igénylők sora, jöhetett az újabb sorszámkérés, sorbanülés. Az őrök kedvesen érdeklődtek a sorszámunk iránt, udvariasan tájékoztattak, ki után kerülünk sorra. A kikészített pohár vizekkel hűsíthettük magunkat. Megtisztelve éreztük magunkat, hogy itt várakozhatunk, eme csodás létesítmény előcsarnokában. Közben összetalálkoztunk egy sulis anyukával, aki marokszám vásárolta jegyeket. Ő már bennfentesen mozgolódott itt, így arról is világos tapasztalatai voltak, a gyermekek beengedése hogy történik. Ugyanis hivatalosan 6 éves kor alatt tilos a bemenet. Még a matiné előadásra sem. Az anyukának épp előző este volt egy negatív élménye, mikor is a nem éppen hatéves, de affelé erősen közelítő kisfiát nem engedték be érvényes jegyével egy előadásra, habár ezt előtte már több ízben megtették. Úgyhogy inkább lebeszélt bennünket a Misinek való jegyvásárlásról. Majd májusban, ha barnul, nő kicsit, ha túl vagyunk az első élményen. Tehát az összes igyekezetünk odáig juttatott csak minket, hogy a család számára kettő jegyet tudtunk megvenni a Hamupipőke matiné előadására egy hónap múlvára. Azért ez is elég szép.
Otthon a honlapra kattintva kiderült, ami többszöri előzetes nézegetésre addig még nem, hogy másnap nyílt nap lesz az operaházban, azaz kis program, zenélés, beengedés a belsőbb termekbe. Mivel Anya érkezésekor még eléggé készületlenek voltunk, és a gyerekek felváltva betegeskedtek az ittléte alatt, nem jutottunk a számára történő jegyvásárlásig, de annak lehetősége igencsak felvillanyozott, hogy legalább bejárhatja a helyet. Építész révén ez számára különösen izgalmas élménynek is ígérkezett. Másnap reggel – bár a honlap szerint elővételben minden jegy elkelt (nem ám úgy számolatlanul szíre-szóra szórjuk ki ilyenkor sem a jegyeket!), egy életem, egy halálom alapon teljes elszántsággal odamentünk a kapunyitás körül. Eljátszva az ártatlan tájékozatlan, aztán a letérdelős, „Anyukám holnap hazautazik, csak őt engedjék be, kérem” szituációs játékokat, Anyát a négy szép szemünkért beengedték azok a csupa szív, csupa kedvesség őrök. Én meg leültem a nyitva tartó kasszákhoz kitett székek egyikére, és ha már itt ültem, kértem újra sorszámot is, már olyan megszokottá kezdett válni ez a kis rutin. Sorra kerültem, érdeklődgettem, mire a hölgy kivágta, hogy épp most hoztak vissza két jegyet a mai programra. Nosza, ide vele. Így nagy büszkén, a multipass-érzést keltő jegyemet lobogtatva, az elképedt őrök tekintetének kereszttüzében diadalmasan bevonultam a ház halljába! Ott ment a zenélés, sétálgatás, na de mikor láthatjuk a nézőteret? Toalettre menést álcázva egyszer meg is próbáltuk áttörni magunkat a bűbáj őrök védőfalán. Egy bennfentest követve be is szemtelenkedtünk egy óvatlanul nyitva felejtett ajtón, és Anya bedughatta végre az orrát a nézőtérre. Akkor még nem sejtettük, hogy mindezt hivatalos formában is megtehetjük. Mert kisvártatva megkezdődött a hivatalos, idegenvezetős bejárási program. A „tömegben” a feszültség egyenesen tapintható volt. Olyan, mint a versenylovak karámjában, vagy a rohamra induló katonák táborhelyén. A munkatársak is érezték ezt, össze kellett szedni minden lelki erejüket, hogy kordában tudják tartani a felhevült tömeget. Na de végül bejutottunk, és valóban káprázatos a hely. Mindenből árad a letisztult, de önmagát büszkén vállaló arab díszítő és formavilág. Őfelsége nagy híve a tündöklő kristálycsillároknak, ide is jutott belőlük pár mívesen nem hivalkodó darab.







A nézőtér tágas, az ülések kényelme inkább hajaz egy multiplexben találhatóra. A színpad méretének állíthatósága és a széksorok kivehetősége mellett különlegesség még a színpad végében elrejtett orgona, a ki-be tologatható páholyok, az akusztika beállítására szolgáló állítható plafon-panelek. Szóval szép.





A küldetés harmadik fordulója április 5-hez közeledve kezdődött, amikor a ház májusi (utóbb kiderült, nem létező) programja után érdeklődve ’by-the-way’ megemlítették, hogy vannak még szabad helyek az ominózus kis előadásunkra. Újabb mély levegő vétele után minden elszántságomat összeszedve csak vettem két jegyet Misinek és Zsoltinak is. Ha májusban nincs előadás, az évadban ez az utolsó esély, hogy előadásra bejussanak.
A nagy nap elérkezett, izgatottan igyekeztünk az Operaházba, ahol aztán láttuk, hogy nemcsak a magukat 6 évesnek valló ötévesek, de még a nyilvánvalóan és szemmel láthatóan 4 év alattiak is lazán sétálnak befele a kultúra ománi szentélyébe. Így a barátnőm is behozhatta kislányát, sikeresen megvívta többfordulós harcát a három éves Dórika bejuttatásáért. Az előadást a Kijevi Állami Operaház prezentálta. Én imádom a balettet, tulajdonképp, mindent, ami tánc. Lacus ült mellettem. Neki szüksége volt egy kis kitartásra a három felvonás alatti figyelemre, de azért túlélte, átélte. Majd nyáron mehet magyar cirkuszba.

Március 15.

Az imént sült édesburgonyát majszoltam, melyet még múltkor Maszkat óvárosában, a muttrahi utcán vásároltam egy portékáját taligán árusító bácsitól. Az édesburgonyára még Egyiptomban kaptam rá. Csak bedobom a sütőbe, és egy óra múlva mézesre édesedik, és krémesre puhul. Reggelire, desszert gyanánt, esti kényeztetésnek kiváló csemege. Ez a mai az egyik, ha nem a legízletesebb volt az eddigiek közül.

És végre biztosítottuk magunknak az alkoholhoz való hozzáférést, így esténként – mint ma is – kellemes vörösborokat szopogathatok.

Ma meleg napunk volt, kezd valóban nyáriasra fordulni az idő. Kifejezett strandidő köszönt be. Még azért a déli meleg is elviselhető árnyékban, nem kell bemenekülni.

Ma itt is megünnepeltük március 15-ét. Mostanság szép számmal él magyar család Maszkatban, köztük meglehetős a kisgyerekesek száma is. Ezen felbuzdulva összehoztunk a barátnőmmel egy húsvétra készülődős, három alkalomból álló foglalkozás sorozatot. Az első épp e jeles napra esett, tehát adta magát a téma is. Festettünk zászlót, ragasztottunk krepp kokárdát, daloltunk, verseltünk, körjátékoztunk. Mondhatni másfél órára magyar óvodai hangulatot próbáltunk teremteni.

Az eddigi években mindig fájt egy kicsit, hogy ez a nemes ünnepünk úgy telik el, mint az összes többi. Sajnos nem tettem fel a kokárdát sem, mert olyan oda nem illőnek éreztem. Nem tudtam kivel közösséget vállalni benne. Otthon annyira természetes, hogy már hetekkel egy-egy ünnep, ünnepnap elérkezte előtt az áll a figyelem középpontjában, cikkeznek róla, a gyerekek készülnek rá az iskolában, beszédtéma annak eltöltése. Evidens és magától értetődő annak megtörténte a méltó megemlékezésre való lehetőség. Még ha csak a szívünkben, akkor is.

Ma viszont olyan jó volt látni, hogy ez a nap milyen sokat jelent mindannyiunk számára. Kislányok, kisfiúk fehér ingben, blúzban, népi mintás ruhácskákban, kokárdával. Jó érzés volt összejönni, a gyerekeknek átadni valamit kultúránk egyik fontos eleméből. Mert külföldre szakadva érti meg az ember igazán ezeket az otthon kissé kiürült nagy kifejezéseket, mint nemzeti összetartozás. Itt ma délelőtt abban a közösségi teremben volt ilyen. Na meg csudajó kedv, móka, hancúrozás.

Oman with the five senses

How does it feel like?

It feels like a comfortable sleek silk blouse that gives you just perfect cover and comfortably dresses you in a fine style. It is pleasant and gentle.


How does it sound like?

It sounds like a bright baroque or early classicist melody.I like to listen to such music while driving. Then I feel absolutely free and relaxed.

How does it taste like?

Dates and omani tea which is sweet black tea with milk and a touch of cardamom.
Date is the national pride and treasure of Oman. I never really fancied dates. They have been a bit gooey and too sweet for me so far. But here I just can't stop eating it. You can taste various types from the solid honey taste and the multiple flavoured lesser sweet ones. It is wonderful to see how many ways it can be processed and served. There are confectioneries specialized in dipped and filled curiosities. Dates are processed into paste, date balls and numerous other forms. Once I talked to my husband's colleague about this unbearable heat during the summer months. But with one sentence he put it all into a different perspective for me when he added 'this fine heat helps the dates get ripe and sweet'. Absolutely true.
In this country tea is drunk with milk and sweet. On the school's International Day in the Omani tent they served this cardamom flavoured specialty as the mark of Omani hospitality. It revives mind body and soul.

How does it look like?

I can recall my first decisive impression of this place on earth. In November 2011 we came from Cairo for a short "come and see" trip in order to start getting around the city and make ourselves introduced at the schools we applied our kids. When we first eneterred the local delicatesse supermarket my jaws dropped and I felt like being in a dream world. Everything was neat and flawlessly clean. we marvelled at the appetizing meat products in the coolers and smelled the fragrant crispy home-style bread. I just could not believe it can be all true and be available here each and every day.

How does it smell like?

Oman's most well-known parfum is Amouage, a genuinely elegant and floral fragrance with the gentle hint of the 1001 nights. It reflects the Arab and Muslim traditions but it is all dressed up in a comfortable and state of the art attire.